Tizenhat vereség és 1988. november 4-e után először nyert a Flyers a Detroit otthonában, a Joe Louis Arénában. A Philadelphia a második harmadban lőtt három góllal harcolta ki a győzelmet.
Peter Laviolette edző megint megkeverte a kártyákat. A három kapusa közül ezúttal Brian Boucher kezdett a kapuban, és 25 védésével a mezőny legjobbja lett, ezzel főszereplője lett a történelmi sikernek: „Nem hiszem, hogy a rekord járt volna a fejünkben – mondta a meccs után a kapus – az elmúlt négy meccsen nem játszottunk jó, ezen akartunk javítani.”
Az első húsz percben nem esett gól, a másodikban viszont már az 51. másodpercben, James van Riemsdyk szezonbeli kilencedik találatát jegyezte. Daniel Carcillo viszont csak a másodikat, 23 meccsen csak a harmadik pontja volt a 25 éves balszélsőnek, október 29-e után volt megint eredményes. A harmadik Flyers-gól is a második harmadban esett és Scott Hartnell nevéhez fűződött. Ebben a periódusban 19-11 volt a kapura lövések aránya a Flyers javára.
Az utolsó játékrészben kiegyenlítettebb volt ez az arány, még is a Detroit lőtt két gólt. Többet szerencsére nem, így több mint 22 év után sikerült nyerni Detroitban. Laviolette nem csak a kapus poszton változtatott, hanem a sorokat is cserélgette: Danny Briere, Hartnell, és Leino alkotta az elsőt.A továbbia: Mike Richards centrerposzton, van Riemsdyk és Andreas Nodl a két szélén; Jeff Carter center, Darroll Powe és Claude Giroux szélen; valamint Betts center Shelley and Carcillo mellett.