HTML

Philly Sportja

Philadelphia, öt major csapat, egyetemi csapatok, minor ligák. Mindent Philly városáról

Friss topikok

Érvényesült a papírforma, simán nyert a Flyers

2011.03.27. 19:58 PhillyFun

Magához tért a Philadelphia és simán verte a New York Islanderst, James van Riemsdyk eddigi legjobb formáját mutatta, mesterhármast lőtt. A Flyers maradt a Keleti Főcsoport élén, elérte a száz pontot. Nemcsak sapkák, egy cipő is repült a Nassau Colisseumban.

A 21 éves amerikai, James Van Riemsdyk második szezonját tölti, a 145. meccsét játszotta. Eddgi 34 gólig jutott, de egyszerre három most sikerült neki először. A konferencia élén tartotta a Philadelphiát, mert a nagy rivális, Washington is nyerni tudott. A vezetést Jeff Carter szerezte meg. Remekül védett megint Szergej Bobrovszkij, 37 lövésből 36-szor védett, a Flyers a 24. idegenbeli sikerét aratta, eddig rendes játékidőben, 9 vereség mellett. Ebben a szezonban ötödször sikerült nyerni az Islanders ellen, és a legutóbbi 21 meccsből ez volt a huszadik siker a New York-i rivális ellen.

Az, hogy mindenhol vannak philadelphiai drukkerek jól mutatja az a tény is, hogy van Riemsdyk harmadik góljánál – szokás szerint – repültek a sapkák és ezúttal egy cipő is. „Bárhova megyünk, mindenhol vannak rajongóink” – mondta JVR a meccs után. A meccs egyébként egy régi elszámolni valóval kezdődött. A második másodpercben Dani Carcillo és Michael Haley, a huszonegyedikben pedig Sean O’Donnell és Zenon Konopka kezdett el pofozkodni a jégen. Az utolsó harmadban is volt egy bunyó, ez után Matt Martin 10 percet kapott, vissza sem jöhetett. A statisztikák itt böngészhetők.

1 komment

Címkék: sport jégkorong nhl philadelphia flyers

A bejegyzés trackback címe:

https://phillysport.blog.hu/api/trackback/id/tr842776602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SweFan 2011.03.27. 20:56:03

szerintem már meccsek óta a playoffra koncentrál a Flyers:)Prongert meg gondolom addig nem is kockáztatják...
süti beállítások módosítása