HTML

Philly Sportja

Philadelphia, öt major csapat, egyetemi csapatok, minor ligák. Mindent Philly városáról

Friss topikok

Az Islanders hőse a Flyersre tippel

2010.05.14. 14:22 PhillyFun

Legutóbb 1975-ben fordult elő az NHL-ben, hogy egy csapat 0-3-ról fordítson a playoffban. Akkor ez a New York Islandersnek sikerült, 35 év után a Philadelphia lehet a következő.

Több szempontból is emlékezetes az a szezon. A New York Islanders akkor történelmet írt, hiszen a Pittsburgh már 3-0-ra vezetett ellenük, innen álltak fel és fordítottak 4-3-ra. A Flyers híveknek meg azért, mert után a Philadelphia az Islanderst és a Buffalot is elintézte, és második – azóta az utolsó – Stanleyt nyerte.

Az Islanders akkori kapusa, Glenn Chico Resch volt hihetetlen bravúr főhőse. A kapus most arról nyilatkozott a Philadelphia Inquirer című lapnak, hogy a lélektani előny most a Flyersnél van és fegyelmezett játékkal meglehet az újabb csoda. „Nem tudom mi történhetett a Bostonnal, hogy így visszaestek. Most minden a Philadelphia sikere mellett szól, most talán még a hazai pálya előnye sem számít.”

Nagy meccs lesz, az biztos és a statisztikusok pro és kontra érveket kapartak elő egy, vagy másik csapat sikere mellett. A Boston eddig 18-szor játszott hetedik meccset, csak a felét nyerte meg, A Philadelphia mutatója 7-6. Amióta ebben a formában, vagyis hét meccsig tartó sorozatban zajlik playoff 132 hetedik meccset rendeztek, amelyből 80-at nyert a hazai csapat. Viszont az elmúlt három évben 8-4-re állnak a vendégcsapatok.

Az elemzők arra is kitérnek, hogy a két csapat közt a védelem, de elsősorban a kapusok közti különbség dönthet. Michael Leighton győzelemmel debütált első playoff meccsén, amikor kezdő volt. Tuukka Rask egészen kiválóan védett az első három meccsen, de a három vereség biztosan benne van. Ebben lehet bízni, valamint Danny Briere-ben, Mike Richardsban és Simon Gagne-ban, akik nagyon fontos gólokat lőttek az elmúlt meccseken.

A Flyers így is a hatodik olyan csapat az NHL történetében, amely 0-3 után három meccset képes volt megnyerni. A vezetősége gondolt a szurkolókra is. Megnyitják ma este a Wachovia Center kapuit és a szurkolók óriáskivetítőn nézhetik a meccset.

6 komment

Címkék: sport jégkorong nhl philadelphia flyers

A bejegyzés trackback címe:

https://phillysport.blog.hu/api/trackback/id/tr452002867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TAP 2010.05.14. 19:59:57

Remélem menni fog és történelmet írunk.Amúgy Resch védett nálunk, sőt döntőben backup volt 87-88-ban. Helyes kövér bácsi volt már akkor is:)

teddyde 2010.05.15. 03:45:48

megbasztuk az anyjuk hátán a macikat!!!

TAP 2010.05.15. 04:10:41

Elképesztő, csoda, stb. sok meccset láttam már, de ilyet...

teddyde 2010.05.15. 05:59:25

hetedik meccsen 0-3-ról felállni... ELKÉPESZTŐ! Gagne megérdemli, hogy küzdhessen a Stanleyért!

Ádámbátyám · http://adammondja.blog.hu 2010.05.15. 09:19:22

Hát ez kész! :D De jó, hogy nem kapcsoltam le a tévét 0-3-nál!
süti beállítások módosítása