Köszönhetően az edzőtáborban mutatott remek teljesítmények és a Michael Leighton, valamint Johan Backlund sérülésének, az orosz újonc, Szergej Bobrovszkij lesz egyelőre Brian Boucher helyettese.
Egyelőre 33 fős a keret, de egy hét múlva már csak 23-an várják a Pittsburgh elleni rajtot az NHL első játéknapján. Közöttük lesz Szergej Bobrovszkij, aaki 1,37-es kapott gól/meccs átlaggal és 0,952-es védéshatékonysággal áll az eddigi edzőmeccsek után.
„Olyan gyors és ruganyos, mint amilyet én kapusban még nem láttam – mondta Boucher játékostársáról – Tudom, hogy az edzőtábor ideje alatt nem volt még elég idő minden megtapasztalni, de amit láttam, az lenyűgözött.”
Paul Homgren általános igazgató még hozzátette: „Rengeteget dolgozott és készen áll. Olyan mint egy szivacs most: tanulni akar és egyre jobb lenni.”
A Philadelphia pénteken Buffaloval játszik, majd vasárnap a New York Rangers ellen zárja az előszont ahol eddig négy győzelme, és két (abból egy hosszabbítás után elszenvedett) veresége van.
További hírek a csapatról. Chris Pronger egyre erősebb és készen áll, hogy csütörtökön már jégre lépjen, de Laviolette mester egyelőre lehet, hogy még pihentetni fogja. Szerdáig dőlhet el Bill Guerin sorsa, ha nem kap szerződést, akkor valamelyik fiatal – Mike Testwuide, Ben Holmström, vagy Andreas Nodl kap bizonyítási lehetőséget.
Az viszont már biztos, hogy a két védő, Erik Gustafsson és Marc-Andre Bourdon az AHL-s Adirondack Phantomshoz kerül. A The Hockey News című szaklap a legfanatikusabb szurkolóknak titulálta a philadelphiai közönséget, a Wells Fargo Centert pedig az NHL legkeményebb csarnokának, ahol az ellenfelek lába is megremeg a hazai szurkolók buzdításától.