HTML

Philly Sportja

Philadelphia, öt major csapat, egyetemi csapatok, minor ligák. Mindent Philly városáról

Friss topikok

Philadelphiába jön a Manchester United

2010.05.10. 11:00 PhillyFun

Egyik profi labdarúgó csapatnak sem sikerült a szombati játéknapon a pontszerzés. Az MLS-ben szereplő Union 3-0-ra kapott ki a Rio Tinto Stadiumban a Real Salt Lake-től, míg a profi női bajnokságban szereplő Independence St. Louisban kapott ki 2-1-re.

A Real Salt Lake ezzel megőrizte 13 hazai meccs óta tartó veretlenségét. A 27. percben szezett vezetést a hazai csapat, a 70. percben alakult ki a végeredmény. A Union kapusa, Chris Seitz először védett korábbi csapata ellen. Hat meccs után továbbra is egy győzelemmel áll a Union, csak a DC Unitedet előzi Keleten. A csapat a stadionja építése miatt az első 15 mccséből 12-öt idegenben kénytelen játszani.

Az Independence meccsén Allison Falk öngóljával szerzett vezetést a St. Louis a 42. percben, majd 2-0-s hazai vezetés után Lindsey Patterson szépített. Az Independence öt forduló után a harmadik helyen áll két győzelemmel 2 döntetlennel és ezzel a vereséggel.

Július 21-én a Union vendégül látja a Manchester Unitedet, amely egy két hetes amerikai túrára utáazik a nyáron. Az angol bajnokság ezüstérmese Július 16-án a Celtic csapatával Torontóban, majd az MLS-válogatottal Kansas Cityben és Houston mérkőzik. A Union elleni összecsapásra a Lincoln Financial Fielden kerül sor. Emiatt az arra a napra kisorsolót Colorado elleni találkozót szeptember 29-re halasztották.

Real Salt Lake-Philadelphia Union 3-0 (1-0)
Sandy, Rio Tinto Stadium, 14 224 néző, vezette: Hilario Grajeda.
Real: Rimando – Beltran, Borchers, Olave (McKenzie), Wingert, Beckerman, W. Johnson, Morales, Williams (Warner), Findley (Campos, Saborio.
Union: Seitz – Arrieta, Califf, Harvey, Orozco, Fred, Jacobson (Salinas), Nakazawa, Torres (Zimmermann), McInerney (Mwanga), Moreno.
Gólszerző: Beckerman (27.), Olave (51.), Saborio (70.)
Sárga lap: Williams, Beckerman, Borchers, ill. Arrieta.

Szólj hozzá!

Címkék: sport foci mls philadelphia union

A bejegyzés trackback címe:

https://phillysport.blog.hu/api/trackback/id/tr41987604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása