HTML

Philly Sportja

Philadelphia, öt major csapat, egyetemi csapatok, minor ligák. Mindent Philly városáról

Friss topikok

Bravúros győzelem New Jerseyben

2010.04.15. 12:06 PhillyFun

Idegenbeli sikerrel kezdte az NHL playoffját a Philadelphia Flyers, amely 2-1-re győzte le Newarkban a New Jersey Devilst.

Ahogy az alapszakasz utolsó meccsein megtapasztaltuk, Brian Boucher megint szenzációsan védett. Tíz évvel legutóbbi playoff-sikere után, 23 lövést fogott meg, Chris Pronger emberelőnyből, majd Mike Rchards góljaival nyert a Flyers és a négy győzelemig tartó sorozatban 1-0-ra vezet.

Elég kevés kapura lövésünk volt, csak 14-szer veszélyeztettük Martin Brodeur kapuját, de kétszer sikerült betalálni. „Nagy volt a nyomás rajtunk, de sikerült a legfontosabb pillanatokban erősíteni – mondta Blair Betts, aki a speciális egység tagjaként főleg az utolsó harmadban védekezett nagyszerűen, főleg amikor négy percig játszott hátrányban a csapat.

Travis Zajac az 58. percben szépített, de az utolsó pillanatokra is maradt izgalom, 10 másodperccel a vége előtt Patrik Elias lövését fogta Boucher. A Flyers hat év után először nyerte meg a playoff nyitómeccsét.

New Jersey Devils-Philadelphia Flyers 1-2 (0-0, 0-2, 1-0)
Newark, Prudential Center, 17 625 néző, vezette: Stephen Walkom, Wes McCauley, Chris Rooney, Vonalbírók: Derek Amell, Scott Driscoll
1. harmad
Gól: –
Kiállítások:
8:26 New Jersey Bryce Salvador, gáncsolás
10:28 Philadelphia Kimmo Timonen, bottal akasztás
19:06 Philadelphia Kimmo Timonen, fogás
2. harmad
Gól:
Philadelphia, Chris Pronger 1 (Simon Gagne 1, Mike Richards 1, PPG) 9:25.
Philadelphia, Mike Richards 1 (Ian Laperriere 1), 16:27.
Büntetés
8:09 New Jersey Dainius Zubrus, fogás
3. harmad
Gól:
New Jersey, Travis Zajac 1(Andrew Greene 1, Zach Parise 1), 17:17.
Büntetés:
2:12 Philadelphia Oskars Bartulis, magas bot, 4 perc
8:49 Philadelphia Braydon Coburn, játék késleltetés
14:16 New Jersey Dainius Zubrus, kapus akadályozás
Kapura lövések
Philadelphia: 14 (4 – 8 – 2)
New Jersey 24 (9 – 6 – 9).
Emberelőny
Philadelphia 1/3
New Jersey 0/5
Kapusok
Philadelphia: Brian Boucher 23/24, 0,958
Martin Brodeur 12/14, 0,857.

 

Szólj hozzá!

Címkék: sport jégkorong nhl philadelphia flyers

A bejegyzés trackback címe:

https://phillysport.blog.hu/api/trackback/id/tr741923194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása