HTML

Philly Sportja

Philadelphia, öt major csapat, egyetemi csapatok, minor ligák. Mindent Philly városáról

Friss topikok

Sérülések nehezítik a Flyers dolgát

2010.04.28. 14:00 PhillyFun

Ian Laperriere sérülés miatt egészen biztosan kihagyja a Főcsoport-elődöntőt, de Jeff Carter és Simon Gagne sem egészséges.

Még múlt csütörtökön, a New Jersey elleni meccsen egy korong találta arcon a Flyers speciális egységének egyik legjobbját. Laperriere kedden Pittsburghbe utazott, ahol egy másik szakember vizsgálta meg, aki megerősítette az első CT-vizsgálatok eredményt.

Szerencsére a majdnem a szemét eltaláló korong nem okozott a látásában zavarokat, de az agyrázkódása olyan súlyos, hogy nem állhat a csapat rendelkezésére a Boston, vagy a Washington elleni elődöntőben.

Laperriere az eset után elmondta, 5-10 percig szinte semmit nem látott, azt hitte, elveszítheti a látását. Az arccsontja is eltörött, jobb szemöldökét több öltéssel varrták össze, de még mindig homályosan lát. Laperriere nagyon dühös volt: „82 meccset végigdolgoztunk, hogy itt lehessünk, nagyon szeretnék játszani, de az orvosok megtiltották. A hoki a szenvedélyem, de a családom is nagyon fontos. A két fiam azt mondta, azt szeretnék, ha úgy nőnének fel, hogy látom őket.”

Laperriere 74 lövést blokkolt az alapszakaszban, amivel negyedik lett az összes csatár közül. A speciális egység élén 32 emberelőnyből 28-at mentett gólnélkülire a rájátszásban. „Nem vagyok mérges senkire, hisz én ugrottam a lövésbe. Amit már ezerszer tettem karrierem során, gyorsan felépülök és folytatom, csak ez a sérülés most nagyon rosszkor jött.”

A sok sérült miatt Peter Laviolette edző javaslatára az AHL-es Phantom négy játékosa, Andreas Nodl, Patrick Maroon, Jared Ross és Jon Kalinski napok óta a Flyersszel készül. Holnap hajnalban derül ki lesz az ellenfél az elődöntőben. Ha a Washington jut tovább, akkor a Caps, ha a Montreal, akkor viszont a Boston.

5 komment

Címkék: sport jégkorong nhl philadelphia flyers

A bejegyzés trackback címe:

https://phillysport.blog.hu/api/trackback/id/tr41958801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TAP 2010.04.29. 01:58:44

Remélem a Habs nyer és a Boston ellen játszunk. (Eddig vezet a montreal) Ennyi sérült, dráma. Gagne lehet, hogy már a 2. körben (közepén)visszatérhet, de Carter szintén 6-8 hét.
Bárkit is hív fel Lavvy én bízom benne, hogy jól dönt, bár én Matsumotot erőltetném, de sosem láttam játszani:)

teddyde 2010.04.29. 15:37:34

Meglepő, de kiverték a Capitalst, úgyhogy a Bostonon kell átlépnünk!

SweFan 2010.04.29. 20:05:01

@PhillyFun:
A másik blogon írtad,hogy Carter szépen gyógyulgat...több info?
Én is úgy hallottam,hogy 6-8hét kb.
Reménykedve várom válaszod:)

PhillyFun · http://phillysport.blog.hu 2010.04.30. 09:11:09

@SweFan: Hát sajnos az a rossz hír (tegnapi), hogy Jeff Carter biztosan kihagyja a Boston elleni sorozatot. Gagne pedig az első két meccsen biztosan nem lehet ott. Sajnos.
1978 óta nem játszottunk egyébként a Bostonnal playoffos meccset, eddig 2-2 az állás, ami a továbbjutást illeti. Szerintem még így sem reménytelen a helyzetünk, bár Laperriere és Carter egyszere lehet, hogy sok lesz.

TAP 2010.05.01. 02:06:35

Gags pedig nem ment át az MRI-n, így elvben nem térhet vissza a 2. körben. Bár TimP írta, szokott tévedni:)
süti beállítások módosítása