HTML

Philly Sportja

Philadelphia, öt major csapat, egyetemi csapatok, minor ligák. Mindent Philly városáról

Friss topikok

Másodszor is nyert a Boston

2010.05.04. 14:08 PhillyFun

Megint szoros meccset játszott a Flyers, de ezúttal sem sikerült nyerni Bostonban, amely kihasználta pályaelőnyét és 2-0-val érkezik a Wachoviában.

Ahogy legutóbb a visszatérő Savard, most pedig Milan Lucic az első gólját lőtte a playoffban, 2:57-tel a vége előtt, sajnos a legrosszabbkor. Ezzel nyert megint a Boston, így már 2-0-s hátrányba került a Flyers.

Kétszer is vezetett a Boston, de mindkétszer sikerült egyenlíteni Mike Richards és Danny Briere góljaival. Az emberhátrányos védekezéssel nem volt gond, ebből ötöt sikerült kivédekezni, de az előnyök kihasználása pocsék volt, mind a négyet elrontottuk. Brian Boucher és Tuukka Rask is 24-24 lövést hárított, a finn kapus viszont egyel kevesebb gólt kapott.

A Bruin ebben évben csak három hazai meccset nyert meg az alapszakaszban az utolsó 17-ből, a playoffba viszont parádézik a TD Gardenben, mind az öt hazai meccsén nyerni tudott.

Miroslav Satan öt meccs óta pontszerző, most gólt lőtt és gólpasszt adott. Érdekes statisztika az is, hogy a hazaiak játékosa, Patrice Bergeron az első harmadban mind a kilenc bulit elhozta. Az egész meccs viszonylatában 38-26 volt a Bruins javára.

Nehéz lesz innen felállni, de a következő két hazai meccset muszáj megnyerni, hogy ne kerüljünk pályahátrányba, mert onnan már szinte lehetetlen lesz felállni.

Boston Bruins-Philadelphia Flyers 3-2 (1-1, 1-1, 1-0)
Boston, TD Garden, 17 565 néző. Vezette: Chris Lee, Bill McCreary. Vonalbírók: Jean Morin, Brian Murphy.
Gólszerzők
1. harmad
05:12 BOS Johnny Boychuk (2). Gólpassz: P. Bergeron (5)
17:06 PHI Mike Richards (4). Gólpassz:D. Briere (5), V. Leino (1)
2. harmad
09:31 BOS Miroslav Satan (4). Gólpassz:B. Wheeler (3), D. Wideman (7)
19:35 PHI Danny Briere (4). Gólpassz:V. Leino (2), C. Pronger (5)
3. harmad
17:03 BOS Milan Lucic (1). Gólpassz:D. Krejci (3), M. Satan (5)
Büntetések
1. harmad
00:47 BOS Blake Wheeler: bottal akasztás - 2 min
08:41 PHI Lukas Krajicek: fogás - 2 min
13:10 BOS Steve Begin: bottal lökés - 2 min
2. harmad
03:39 PHI Scott Hartnell: túlzott durvaság - 2 min
05:55 BOS Marc Savard: ütés - 2 min
12:48 BOS Vladimir Sobotka: bottal fogás - 2 min
17:18 PHI Danny Briere: bottal akasztás - 2 min
3. harmad
07:32 PHI Arron Asham: túl sok játékos a jégen - 2 min
10:03 PHI Danny Briere: bottal akasztás - 2 min
Emberelőnyök
PHI: 0/4; BOS 0/5
Kapura lövések
PHI 26 (10-11-5); BOS 27 (7-9-11).
Kapusok
PHI: Brian Boucher 24/27; BOS: Tuukka Rask 24/26.

4 komment

Címkék: sport jégkorong nhl philadelphia flyers

A bejegyzés trackback címe:

https://phillysport.blog.hu/api/trackback/id/tr421973869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TAP 2010.05.04. 18:40:50

Innen nagyon nehéz lesz. Jövőre Hartnellt nem akarom látni, főleg ennyi pénzért, JVR is hatalmas csalódás, kár azért a lotteryért. Kane elég jó lenne nálunk:)

PhillyFun · http://phillysport.blog.hu 2010.05.04. 18:46:21

@TAP: egyetértek. Részben Szerintem Hartnell azért sok mindent tett az alapszakaszban, amiért kár lenne őt bántani.
Nagyon nehéz lesz. Két meccset kell nyerni egymás után és akkor vagyunk ott, ahol elkezdődött. De bízzunk a fiúkban.
Azt egyébként láttátok, ahogy Savard majdnem kivégezte Carcillót?
2003-ban egy ilyenért már kapott egy meccses eltiltást. Na mindegy, kár sopánkodni. Hajrá, előre. Go Flyers!!!

SweFan 2010.05.04. 21:09:25

@TAP: Nekem személy szerint a kedvencem JVR...Szerintem neki is kell egy szezon míg belemelegszik.De lehet,hogy csak a 21es számba szerettem bele.A nevemből remélem tudtok következtetni valamilyen szinten,hogy kiről van szó.
Remélem még látom az NHL-ben,bár nem sok reményt fűzök hozzá:)
Go Flyers és HSC Csíkszereda:D
Meg lehet fordítani,még két ilyen szerencséje nem lehet a Bostonnak és gyógyulást a sérülteknek!:)

TAP 2010.05.05. 14:22:59

@SweFan: Forsberg?:)
Nincs vele semmi baj csak 1/2-től ez eddig elég kevés. Bízom benne, hogy jövőre belejön, nyilván sosem játszott még végig 82+10 meccset.
Hartnell engem akkor is zavar. Tavaly volt amikor jó volt a regularban idén kb. 12 gólja lehet és 35 pontja. Ez 4.5M-ért iszonyat kevés.
Savard Carcillót? Megharapta, Hartnell miután megharapta Letangot, azt mondta sok minden történik ilyenkor, szóval szerintem azt szabad:)
süti beállítások módosítása