HTML

Philly Sportja

Philadelphia, öt major csapat, egyetemi csapatok, minor ligák. Mindent Philly városáról

Friss topikok

Hírek, pletykák az Eaglesről

2010.05.17. 16:00 deny79

Egy rövid kis hír összefoglaló cikket olvashatsz a továbbra kattintva. Szó lesz benne McNabb-ről, McCoy-ról illetve a 3-4-ről is.

Donovan McNabb a Fanatic-nek (philadelphiai rádióadó, a híres 97.5) adott interjúja során elnézést kért az Eagles fanatikusoktól, hogy nem sikerült a hőn áhított Super Bowl címet elnyernie. Természetesen D-Mac azt is kijelentette, a célja továbbra is változatlan, megnyerni a Super Bowl-t, igaz már Redskins szerelésben. Emellett sok szerencsét kívánt nekünk a következő évekre, reméli, hamarosan Philadelphia városa megtapasztalhatja azt, amit idén a New Orleans gárdája. Szóba került Kevin Kolb, az utódja is, McNabb szerint Kolb-ban megvan a tehetség, hogy pár éven belül nagyszerű sikereket érjen el az Eagles-szel, de ehhez továbbra is kitartó, szorgalmas edzésmunka kell, illetve a fanatikusoktól kapott negatív kritikák ellenére dolgozni kell tovább, sőt hajtani inkább a célért! Cáfolta azokat a pletykákat, mi szerint Andy Reid és ő veszekedve vált volna el egymástól, azt mondta a kapcsolatuk továbbra is jó. Előre is elnézést kérek azoktól, akik nem a legjobbak angolból, de ez csak így hangzik jól. Donovan azt szeretné, ha így emlékeznének rá az Eagles szurkolói: „..a guy who provided excitement, who gave them a chance to win every time he stepped out on the field, one that they had trust, knowing that I would do the right things, an most importantly, one that won ballgames.”

A NovaCare-i Minicamp-ből is érkeznek hírek, az egyik ilyen, Shady McCoy az egyik gyengességén dolgozik nagyrészt, ez pedig a blokkolás. Marty Mornhinweg ki is emelte, tavaly a Dallas elleni PO meccs alatt pár dolgot felírt, amit ki kell sűrgősen javítani, egyik a RB általi protection volt. Egyszerűen képtelen volt tartani a blitzelő szélső LB-t, McNabb egy ilyen siettetés hatására dobta többek között az interception-jét is. Tavaly ezt még ellehetett nézni LeSean-nek, hiszen meglepetésre, fiatalon került fontos szerepbe, de idén már nem lehet a „Rookie” rangra hivatkozni. Az egész O-Line legfontosabb feladata a holt szezonban a zseb fenntartása, de ehhez Shady-nek is hozzá kell tennie.

A következő hír is elég kacsa szagú, de foglalkozni azért érdemes vele. Egyes források szerint, az Eagles defense játékoskerete megvan egy esetleges 3-4-es védelemhez. Kérdés, át álljanak-e? A játékosok megvannak hozzá, de az kérdés, az új szerepkörben tudnának-e jó teljesítményt nyújtani. Brandon Graham tudna OLB-t játszani, valószínűleg jobban, mint DE. Ezt szokták felhozni érvként a 3-4 mellett, ellenérvként pedig: Trent Cole 4-3 jobb, illetve nincs NT a rosteren. Egy játékos miatt pedig defense sémát változtatni: butaság. Én is ezzel értek egyet, valamint azzal, ez megint egy a sok off season-beli pletyka közül.

Szólj hozzá!

Címkék: sport nfl amerikai foci philadelphia eagles

A bejegyzés trackback címe:

https://phillysport.blog.hu/api/trackback/id/tr682009516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.