HTML

Philly Sportja

Philadelphia, öt major csapat, egyetemi csapatok, minor ligák. Mindent Philly városáról

Friss topikok

Rossz szériában a Phillies

2010.04.28. 10:29 PhillyFun

Az elmúlt hat napban hat meccsből csak kettőt nyert meg a Philadelphia Phillies, előbb a Braves, majd a Diamondbacks ellen. A héten San Franciscóban, a Giants vendégei vagyunk, eddig két vereség a mérleg. Ryan Howard öt évet hosszabbított a Philliesszel.

Csütörtökön megint az Atlanta volt az ellenfél, már 5-0-ra is vezettünk, végül 8-3 lett a vége a javunkra. A nyolc futás mellett 12 ütés jellemezte a Phillies fölényét. Főleg Juan Castro volt elemében, 3 ütéssel és 0,353-as átlaggal. Jamie Moyer a második győzelmét aratta dobóként.

Péntektől három napon keresztül az Arizona Diamondbacks volt az ellenfél, majd egészen szerdáig a San Fraciscoval találkozunk. Sajnos ez a hat meccses széria nem sikerült túl jól, ugyanis öt meccsen csak egy győzelem jött össze és az NL-Eastben már a New York Mets már átvette a vezetést.

A pénteki meccs a negyedik innningsben ment el, amikor öt pontot is összehozott a D-backs. Hamelsnek megint nagyon nem ment a dobás, 4 homa runja volt az Arizonának. Victorino idén másodszor ütött három bázist. Szombaton nyertünk legutóbb, méghozzá Jayson Werth home runjával, kettő is volt neki ezen a meccsen, sőt a harmadik pontunk Ibanez hasonló ütéséből származott.

Vasárnap hiába volt 12 hit és 6 run, a D-backs mindkettőben felülmúlta a Philliest. Kendrick ellen két home runja volt, nálunk Dodds ütötte meg az első ideit.

Hétfőn és kedden San Franciscóban kapott ki a Phillies, mindkétszer elég simán, előbb 5-1-re, majd 6-2-re. Az első meccsen Halladay idén először volt vesztes dobó Victorino háromszor is megütötte a labdát, egyszer két bázisa is volt. Kedden csapnivaló ütőjátékkal megint simán vesztettünk.

A first baseman, Ryan Howard hétfőn öt évre szóló szerződést írt alá a klubbal. A kontraktus értelmében 125 millió dollárt kaszál ezen idő alatt Howard és ha még egy évet hosszabbít, akkor a végén 138 millió üti a markát. Howard 2006-ban a Nemzeti Liga év újonca volt és Silver Slugger Awardort nyert. A Phillies rekordere az egy szezonban elért home runokkal (58) és az RBI-vel (27).

Atlanta Braves-Philadelphia Phillies 3-8
Atlanta, Turner Field, 22 476 néző.
Győztes dobó: Moyer (W 2-1) SO 4, ERA 5,00
Home run: –
Tripla ütés: –
Dupla ütés: Dobbs (2, Lowe, D).
Összes bázis: Victorino; Dobbs 3; Utley; Howard; Ibanez; Castro, J 3; Ruiz 2; Gload.
RBI: Howard (16), Werth (8), Ibanez (7), Castro, J (7), Victorino 2 (13), Gload (1).
Run: Dobbs, Utley, Castro 2-2, Werth, Ibanez 1-1
Hit: Castro 3, Dobbs, Ruiz 2-2, Victorino, Utley, Howard, Ibanez, Gload.

Arizona Diamondbacks-Philadelphia Phillies 7-4
Phoenix, Chase Field, 25 980 néző.
Vesztes dobó: Hamels (L 2-2) SO 7, ERA 5,11
Home run: –
Tripla ütés: Victorino (2, Benson).
Dupla ütés: Hamels (1, Benson).
Összes bázis: Victorino 4; Polanco; Werth; Francisco, B 2; Schneider; Hamels 2; Gload.
RBI: Victorino 2 (15), Polanco (13).
Run: Werth, Ibanez, Schneider, Hamels
Hit: Victorino, Francisco 2-2, Polanco, Werth, Schneider, Hamels, Gload.

Arizona Diamondbacks-Philadelphia Phillies 2-3
Phoenix, Chase Field, 33 323 néző.
Győztes dobó: Contreras (W 1-1) SO 4, ERA 1,59
Home run: Werth 2 (3, 2nd inning off Kennedy, I, 0 on, 1 out; 9th inning off Gutierrez, J, 0 on, 2 out), Ibanez (1, 7th inning off Kennedy, I, 0 on, 2 out).
Tripla ütés: –
Dupla ütés: Castro, J (2, Kennedy, I), Ruiz (3, Kennedy, I).
Összes bázis: Werth 8; Ibanez 5; Castro, J 2; Ruiz 2.
RBI: Werth 2 (10), Ibanez (8).
Run: Werth 2, Ibanez 1
Hit: Werth, Ibanez 2-2, Castro, Ruiz.

Arizona Diamondbacks-Philadelphia Phillies 8-6
Phoenix, Chase Field, 29 296 néző.
Vesztes dobó: Herndon (L 0-1) SO 0, ERA 7,04
Home run: Dobbs (1, 1st inning off Lopez, Ro, 1 on, 0 out).
Tripla ütés: –
Dupla ütés: Ibanez (5, Lopez, Ro).
Összes bázis: Gload 2; Dobbs 4; Utley; Howard 2; Werth; Ibanez 2; Valdez, W 2; Ruiz 2.
RBI: Dobbs 2 (4), Gload (2), Werth (11), Ruiz 2 (4).
Run: Gload, Dobbs, Utley, Howard, Ibanez, Valdez.
Hit: Gload, Howard, Valdez, Ruiz 2-2, Dobbs, Utley, Werth, Ibanez.

San Francisco Giants-Philadelphia Phillies 5-1
San Francisco, AT & T Park, 30 035 néző.
Vesztes dobó: Halladay (L 4-1) SO 5, ERA 1,80
Home run: –
Tripla ütés: –
Dupla ütés: Victorino 2 (2, Sanchez, J, Mota).
Összes bázis: Victorino 5; Polanco.
RBI: Utley (15).
Run: Victorino.
Hit: Victorino 3, Polanco.

San Francisco Giants-Philadelphia Phillies 6-2
San Francisco, AT & T Park, 31 792 néző.
Vesztes dobó: Moyer (L 2-2) SO 2, ERA 5,25
Home run: –
Tripla ütés: –
Dupla ütés: Werth (10, Wellemeyer).
Összes bázis: Utley; Howard 2; Werth 2; Francisco, B.
RBI: Ibanez (9), Francisco, B (1).
Run: Werth, Ruiz.
Hit: Howard 2, Utley, Werth, Francisco.

Szólj hozzá!

Címkék: sport baseball mlb philadelphia phillies

A bejegyzés trackback címe:

https://phillysport.blog.hu/api/trackback/id/tr661958518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.