HTML

Philly Sportja

Philadelphia, öt major csapat, egyetemi csapatok, minor ligák. Mindent Philly városáról

Friss topikok

Brandon Graham az első draftosunk

2010.04.24. 08:38 phillyblog

Hát nagyon sokféleképpen történhetett volna ez a draft, hiszen sok needünk volt és sok jó játékos, amire viszont szerintem kevesen számítottunk, hogy DE-t húzunk első körben. Főleg úgy, hogy feltradeltünk a 13. helyre, amikor még elérhető volt a gondolatban akkor már mindenki által zöldbe öltöztetett Earl Thomas, de Reidék máshogy gondolták és könnyen lehet, hogy az élet majd őket igazolja. Brandon Graham a legjobb atléta és a legjobb DE volt sokak szemében ezen a drafton és Trent Cole-al kiegészülve olyan párost alkothatnak, hogy az ellenfél irányítói legszívesbben végigtérdelnék a meccset. Na de nézzük meg közelebbről az üzletet.

Úgy történtek a dolgok, hogy a legértékesebb DB, Berry hamar kiment és Haden is gazdára talált, amikor az Eagles-nek először lehetősége nyílt a trade-re. Őszintén szólva én a Fins pickjére terveztem illetve a Frisco-jéra, de végül a Denver ment bele egy jó üzletbe. Ők megkapták a mi két 3. körös pickünket, mi meg 11 hellyel hamarabb választhattunk. A draft utáni nyilatkozatok alapján Reid készült erre a húzásra, Grahamet akarta (persze mi mást mondana) és azzal az általános döbbenetet kiváltó húzással, hogy a Jags Alu Alu-t draftolta, bentmaradt a legjobb DE.

Elsőre nem volt teljesen érthető, de ha megnézzük, tavaly is luxusnak számított Maclin, aztán a sérülések és a tehetség okán most már kezdő. A fórumban többen is azzal viccelődtünk tegnap, hogy a Cole-Graham páros mellett nincs is szükség DB-kre, mert az irányítónak pislogni sem lesz ideje, nem hogy passzolni:) Persze ez csak vicc, a második körben muszáj lesz vagy CB-t, vagy S-t vagy mindkettőt húzni.

Azt se felejtsük el, hogy Jauron személyében olyan edzőnk van a védelemben, hogy egy második vagy akár 4. körös játékosból is ki tudja hozni a csúcsteljesítményt. Ráadásul nem is biztos, hogy nélkülöznünk kell a 3. kört, hiszen az is meglehet, hogy Clausenért előre jön majd valaki a mi helyünkre (ha a Vikings nem húzza be) és egy franchise QB, ha második körben kel is el, nagy értékeket tud megmozgatni.

Szóval összefoglalva az eddigieket, úgy gondolom, hogy az eslő körben meg volt a luxuspickünk, de így egy félelmetesen jó játékost sikerült zöldbe öltöztetni és arról se feledkezzünk meg, hogy egy ilyen Graham szintű irányítóvadász jobb ha velünk van, mint ellenünk, ugyanis könnyen lehet, hogy az Óriások is őt vitték volna inkább JPP helyett. Így viszont azt hiszem lemondhatunk Reshad Jones érkezéséről, hiszen még egy luxusválasztás nem fér bele, ha csak nem tradelünk lejebb.

Graham nekem nagyon szimpatikus gyerek, szerintem lírok majd róla bejegyzést az elkövetkező napokban, de az is lehet, hogy majd ha mindenki landolt, akkor egyben letudom az egészet.

Az csoportellenfelkről se feledkezzünk meg: a Redskins OT húzott Trent Williams személyében, szükség is lesz rá, hiszen McNabbre vigyázni kell és a Giants meg ugye mi is DE-t húztunk.

A Giants - ahogy említettem - Jason Pierre-Paul-t választotta, a DE-t igazi boom or bustnak tartják, mi inkább a másodikkal egyeznénk ki, anélkül, hogy rosszat kívánnánk neki, de legalább akkor ellenünk ne villogjon majd.

A Denvernek adott 1/24-es pickünk viszon Cowboysos lett, mivel a Broncos hátratradelt, így érkezhetett Dez Bryant, akit a legjobb WR-nek tartottak. Balhés játékos, de hát a Cowboysban elfér, T.O.-nak is volt helye, aztán már hiányzott nekik, hogy valakinek nagy szája legyen. Majd kiderül, sikerül-e megnevelniük. Mindenesetre az Austin-Bryant kettős elég ilyesztő és a secondaryben jelenleg csak Mikell tud szerelni (Asante-t ismerjük, Macho még gyenge, Brown már nincs, Marlin Jackson még járni tanul, Demps és Hobbs pedig nem túl biztos kezű), szóval ideje lenne már húzni valakit hátra. Ma (holnap) 00:30-tól okosabbak leszünk.

Íme a draft pillanata azoknak, akik lemaradtak, vagy bealudtak:

2 komment

Címkék: draft sport nfl amerikai foci philadelphia eagles

A bejegyzés trackback címe:

https://phillysport.blog.hu/api/trackback/id/tr331947350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádámbátyám · http://adammondja.blog.hu 2010.04.25. 20:31:33

Lesz valami összefoglaló a draftról?

somebody08 2010.04.26. 13:30:13

Remélem, én sajnos elutazom, úgyhogy nem hiszem, hogy meg tudom írni. Kértem a fórumon, hogy ha valakinek van kedve, ideje akkor tegye meg, jó páran tudják szerkeszteni, remélem megtörténik.
süti beállítások módosítása